A Magyar Posta régóta figyelmet fordít a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. 2021-ben azonban tudatos építkezésbe kezdett, és elindította a Tegyünk együtt! programot a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási szintjének növelése, a már foglalkoztatottak megtartása, a munkahelyi befogadás erősítése, valamint a szervezetnél dolgozó megváltozott munkaképességű munkavállalók egyénre szabott segítő támogatása érdekében. A program létrejöttének két éve alatt látványos eredmények születtek.
„A Tegyünk együtt! program már indulásának első évében jelentős eredményeket ért el: 2021-ben 60%-kal nőtt a megváltozott munkaképességű munkavállalói létszám az előző évhez képest a Magyar Postánál. 2022-ben ennek a megemelkedett létszámnak a megtartása volt a cél, melynek érdekében számos lépést tettünk” – foglalta össze az eddigieket Podmaniczky Éva, a Magyar Posta speciális foglalkoztatási szakértője, a program témafelelőse.
A megváltozott munkaképességű munkatársak munkahelyi közösségbe való beilleszkedéséhez elengedhetetlen a vezetők és a közvetlen munkatársak edukálása, érzékenyítése, egy odafigyelésre és empátiára ösztönző tudatos attitűdformálás. Egy elfogadó közösség megteremtése érdekében a Posta speciális foglalkoztatási szakértője és rehabilitációs mentorai 2022-ben több száz kollégának tartottak érzékenyítő tréninget.
A program részét képezi az a civil szervezetek közötti tudásmegosztás, amit a Magyar Posta kezdeményezett a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítésére. Munkáltató által kezdeményezett, alapítványok közötti tudásmegosztás egyedülálló a témában, és jelentősen előmozdítja a fogyatékos munkavállalók és az őket foglalkoztató munkáltatók ügyét. Partnerszervezetek: KockaCsoki Nonprofit Kft., Aura Egyesület, Siketek és Nagyothallók Országos Szervezete, Down Alapítvány, Kézenfogva Alapítvány, SALVA Vita Alapítvány, a Diverzitás Egyesület, a Máltai Szeretetszolgálat és a Motiváció Alapítvány. A partnerszervezetek számára a vállalat üzemlátogatást is biztosít, hogy a civil szervezetek képviselői megismerjék a postai munkaköröket és a szervezeti egységeket. Így személyre szabottan tudnak ajánlani postai munkaköröket az mmk-s ügyfeleiknek.
2022. novemberében a Posta a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) toborzási kampányt indított. A kampány célja kifejezetten a siket és nagyothalló közösség elérése volt, hogy ebből a közösségből tudjon a vállalat új munkatársakat felvenni levélkézbesítő pozícióba postahelyekre és logisztikai küldeményfeldolgozó-szortírozót az Országos Logisztikai Központ targonca mentes területére.
A toborzási kampány videójában és posztjaiban 4 hallássérült kolléga vett részt, akik személyes üzenetekkel hívták fel a figyelmet az üzemlátogatási lehetőségekre és az álláshelyekre. Az üzemlátogatások a Budapest 70 postán, a Levélcentrumban és az Országos Logisztikai Központban valósultak meg. A kampány eredményeképp 10 érintett vett részt üzemlátogatáson, és 15 új munkatárs vált munkavállalóvá a Postánál.
Mérföldkőnek tekinthető, hogy MMK-s foglalkoztatás érdekében az Országos Logisztikai Központban az üzemvezető javaslatára megváltoztatták a munkakörnyezetet, egy targonca mentes övezetet alakítottak ki, hogy hallássérült személyek is biztonságosan közlekedhessenek Így elhárult az akadály, és foglalkoztathatóak ezen a területen is siket és nagyothalló személyek. Jelenleg 15 hallássérült kolléga dolgozik ezen a targoncamentes területen.
Három világnapot is megtartott a vállalat az elmúlt évben: az autizmus világnapja alkalmából Oravecz Lizanka gyógypedagógus, autizmussal élő tapasztalati szakértő tartott előadást. Népszerű volt az ebből az alkalomból meghirdetett „Viselj valami kéket!” akció is, melyben a résztvevők az autizmus melletti kiállás jeleként kék ruhadarabot vagy kiegészítőt viseltek. Mintegy 300 kolléga szerepel az akcióról beküldött fotókon. A fehér bot világnapon látásvizsgálatra jelentkezhettek a dolgozók Budapesten, Debrecenben és Pécsen. A szűrőprogram nagyon népszerű volt a kollégák körében, több mint százötven munkatárs vizsgáltatta meg a látását ezen a napon.
A december 3-ai fogyatékos emberek világnapja alkalmából pedig karácsonyi vásárt rendeztek, melyen megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató cégek, fogyatékossággal élőket segítő alapítványok, szervezetek árulták kézműves termékeiket.
A munkatársak és vezetők edukálásának, az MMM témakör tudatos jelenlétének, a jógyakorlatok felkutatásának és publikálásának, a civil szervezetek támogató együttműködésének köszönhetően a program második évének vállalása is teljesült, sőt: a Posta nemcsak megtartotta az mmk-s munkavállalóit, de további 15 %-kal emelkedett is az érintetti kör létszáma.
A Tegyünk együtt! program további részletei itt olvashatóak.