Aktuális

Idén 6900 forint kedvezmény jár súlyos fogyatékosság után

Idén 6900 forint kedvezményt kapnak a rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülők, valamint azok, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a kedvezményt – amely az év első napján érvényes minimálbér öt százaléka – a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal vagy a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló orvosi igazolással lehet igénybe venni.

A kedvezményt a személyi jövedelemadóból vonják le, amit nyilatkozattal lehet kérni a munkáltatónál, vagy a személyijövedelemadó-bevallásban egy összegben is érvényesíthető – tájékoztattak. 

Hozzátették: a súlyos fogyatékosságról szóló igazolást szakorvos vagy a rendelkezésre álló leletek alapján háziorvos is kiállíthatja.

Akik régebb óta szenvednek a vonatkozó rendeletben felsorolt betegségek valamelyikében, illetve rokkantsági járadékot vagy fogyatékossági támogatást kapnak, de nem kérték a kedvezményt, azok utólag is igényelhetik azt az igazolás vagy az ellátásról szóló határozattal. Ehhez önellenőrzést kell benyújtaniuk azokra az évekre, amikor jogosultak voltak rá – olvasható a közleményben.

2018-ban a 2012. évi, valamint az ezt követő évek adóbevallásait lehet önellenőrizni – fűzték hozzá.

A NAV az idei évtől adóbevallási tervezetet készít azok részére is, akik korábban a munkáltatójukat bízták meg a bevallás elkészítésével. A súlyos fogyatékosság miatt személyi kedvezményre jogosultaknak azonban célszerű ellenőrizni, hogy a bevallási tervezetükben szerepel-e az adókedvezmény – hangsúlyozták.

Olvasta már?

Exit mobile version
For full functionality of this site it is necessary to enable JavaScript. For full functionality of this site it is necessary to enable JavaScript. For full functionality of this site it is necessary to enable JavaScript.