Nagy élmény felvenni a címeres mezt

Nagy élmény felvenni a címeres mezt
Megjelenés: 2015.03.21
Sport
Forrás: DVTK

A DVTK rendkívül büszke arra, hogy több sportágban is ad játékost a nemzeti csapatba. Gergely István és Tóth Zoltán a kerekesszékes kosárlabdázók között képviseli a diósgyőri színeket, emellett előbbi vívásban paralimpiára készül.

- Férfi egyéni kategóriában közönségdíjat nyertél az Észak-Magyarország/Borsod Online Év sportolója szavazásán. Gratulálunk!

- Jól esett a nevezés, de tisztában vagyok vele, hogy vannak nálam sokkal jobbak is. Azért hálával gondolok a barátaimra, és mindazokra, akik rám szavaztak, hiszen ennek köszönhetően nyertem.

- Egy baleset után már 12 éve kerekesszékben élsz, a sporttól mégsem szakadtál el.

- Világ életemben sportoltam, (vízilabdáztam, kosárlabdáztam egyesületben, fociztam a barátokkal) így amikor 18 évesen balesetet szenvedtem és kiderült, nem tudom mozgatni a lábaimat, akkor sem akartam abbahagyni. Először Lénárt György segítségével kezdtem úszni, majd Fázold Henrik edzéseit látogattam, ekkor már heti több alkalommal. Szerettem volna kijutni a londoni paralimpiára, de be kellett látnom, hogy hiába úsztam kategóriámban a világranglista 18. legjobb idejét, nincs esélyem a legjobb tíz közé kerülni, mert nekem külön erőfeszítésbe telik a csípőmet is víz fölött tartani, míg másoknak csak az előre haladásra kell koncentrálniuk. Eldöntöttem, hogy az úszás megmarad hobbinak, én pedig új sportág után néztem. Előbb a kajak-kenut próbáltam ki, de az nem jött össze, majd egy másik hagyományos diósgyőri sport, a vívás mellett döntöttem. Korábban Szekeres Pál olimpiai bronzérmes és paralimpiai bajnok kapacitált, hogy próbáljam ki a párbajtőrt, de nem láttam a kihívást, úgy éreztem, erős vagyok, nincs abban semmi pláne, ha egymás döfködjük. Aztán mégis kipróbáltam és két perc alatt úgy megmozgatott, hogy beleszerettem. Losonczi Dávid az edzőm, és nagyon sok támogatást kapok a szövetségtől, hogy kijussak 2016-ban a paralimpiára Rio de Janeiróba. Csapatban nagyobb esélyem van, kategóriámban kell elsőnek lenni a válogatónak számító magyar versenyeken. Egyéniben már nehezebb, de azt sem adom fel, készülök a kvalifikációs világversenyekre.

- Emellett oszlopos tagja vagy az Aluinvent-DVTK kerekesszékes kosárlabda csapatának és rendszeresen hív Magyar András szövetségi kapitány a válogatottba is.

- Már harmadik alkalommal szerepeltünk Tóth Zoltánnal a válogatottban, az RGK Cup keretén belül egy cseh és egy lengyel klubcsapat ellen játszottunk. Érezhetően fejlődünk, a csehek ellen a félidőben például vezettünk is, szoros mérkőzésen a végén 10 pontos vereséget szenvedtünk.

- Hogyan lettél az Aluinvent-DVTK sportolója?

- A londoni paralimpiai játékok legnézettebb sportága a kerekesszékes kosárlabda volt 2012-ben. Ezen felbuzdulva a MOB támogatásával elkezdődött a bajnokság szervezése. A támogatás a TAO-program keretében vehető igénybe, igen ám, de ahhoz önerőre van szükség. Ezért kopogtattunk az Aluinvent-DVTK ajtaján, akik be is fogadtak. Költségeink nagy részét a bajnoki fordulókra történő utazás, illetve a terembérlet teszi ki, illetve egyszeri beruházás maga a kerekesszék. Jó lenne, ha tudnánk gyári széket vásárolni a kezdőötösnek, de legalább a válogatottaknak.

- Ezek speciális székek?

- Jelenleg házilag készített székekben sportolunk, ezeknek 60-70 ezer forint az ára, míg a gyári székek értéke 3-4 ezer euró, és használat közben kiderül, hogy van is ekkora különbség közöttük.

- Mit kell tudni a szabályokról?

- Normál méretű kosárlabda pályán 5-5 játékos játszik szokásos magasságban lévő palánkra. A szabályok nagyon hasonlítanak az épek által játszott játék szabályaira, például van lépéshiba is, igaz nálunk nem lábbal lehet elkövetni, hanem úgy, hogy valaki kettőnél többször ér a hajtókarhoz és közben nem pattintja le a labdát vagy nem passzol. Magyarországon létszámproblémák miatt vegyes csapatok indulnak, nálunk az ép edzőnk mellett egy mozgássérült lány is sportol. A játék nehézsége az épek kosárlabdájához képest az, hogy karral kell hajtani, majd utána kézzel kell dobni is, és mondani sem kell, fáradtan egyre nehezebb pontosan célozni.

- Milyen a bajnokság?

- Lengyelországban, Törökországban több ligában játszanak a csapatok, míg nálunk csak néhány éves múltra tekinthet vissza a bajnokság, ahol egy-egy budapesti, soproni és miskolci csapat indul. Tavaly ezüstérmesek lettünk, idén is ez a reális célunk. Az utolsó három fordulóban biztos vagyok benne, hogy a soproniakat mindig meg fogjuk verni (mint eddig kétszer), és jó lenne legalább egyszer elkapni a Törekvést. Erre egyre több az esélyünk, legutóbb csak 9 ponttal kaptunk ki. Akkor tudnánk előre lépni, ha nálunk is minél többen kezdenék el ezt a sportot, nem csak azok, akik hétköznap is kerekesszékben ülnek, hiszen erre lehetőséget adnak a szabályok. Nagy probléma az életben, ha valakinek mondjuk bokától lefelé hiányzik a lábfeje, de kiváló kerekesszékes kosaras lehet belőle.

- Ha valaki ki szeretné próbálni ezt a sportot, hol teheti meg?

- Az Andrássy Gyula középiskola tornatermében edzünk péntekenként, ha bárki megkeres például a facebookon, akkor tudok további információval szolgálni. Kipróbálásra tudunk széket adni, jó lenne, ha legalább még egy ember csatlakozna hozzánk, mert akkor edzésen is tudnánk öt az öt ellen gyakorolni. Én kosárlabdáztam a balesetem előtt a MEAFC ificsapatában, de ez nem feltétel, igaz nem árt, egy kis labdaérzék.  Fábián Réka testnevelő tanár az edzőnk, aki korábban Erdélyben magas szinten kosárlabdázott és be is ül közénk játszani.

- Ha választanod kellene, akkor vívás vagy kosárlabda?

- A kosárlabda csapatsport, nagyszerű közösségi élmény, de nagyon gyerekcipőben jár Magyarországon. Vívásban reálisnak mondható esélyem van kijutni a paralimpiára, ezért fájó szívvel, de az utóbbit választanám.

- Nagyon kevés szurkolónak adatik meg, hogy kedvenc csapatában sportoljon, te közéjük tartozol.

- Nagy élmény felvenni a címeres mezt, erről az érzésről korábban csak olvastam. Többnyire válogatott kapcsán szokták emlegetni, de nekem legalább ilyen volt a DVTK címeres mezét magamra húzni az Aluinvent-DVTK meccsén. Gyerekkoromtól a Diósgyőrnek szurkolok, balesetem előtt rendszeresen jártam foci- és kosármeccsre idegenbe is, azóta pedig ha nem ütközik más elfoglaltsággal, akkor minden hazai meccsen ott vagyok. Általában hárman-négyen szurkolunk kerekesszékből a rekortánról, alkalmanként többen is.

- Kik a kedvenceid?

- Amikor a kilencvenes években elkezdtem meccsre járni, akkor a grundon mindig Kiser, Egressy, vagy éppen Kulcsár szerettem volna lenni. Persze közel sem voltam olyan labdarúgó, de jó érzés volt annak képzelni magam. Utána engem is megfogott a spanyol vonal, Luque, Gallardo és Fernando nekem is nagy kedvencem volt.

- Mivel foglalkozol a mindennapokban?

- A Miskolci Egyetemen szereztem igazságügyi ügyintézői diplomát. Rehabilitációs mentor és tanácsadó vagyok a mozgássérültek miskolci egyesületében. A papírmunka mellett azt szeretem a legjobban, amikor tapasztalati szakértőként vehetek részt iskolák, közintézmények, de akár magánházak akadálymentesítésében. Ezen kívül iskolásoknak tartok érzékenyítő tréningeket, ahol a gyerekek kérdezhetnek bármiről és kipróbálhatják a kerekesszéket is. A többséget meglepi, hogy milyen nagy akadályt jelent akár egy küszöb is.

- Mozgássérült szemmel milyen a Diósgyőri Stadion?

- Meg tudok állni a stadion mellett, a biztonsági őrök segítenek, még a pálya mellé is viszonylag könnyen be tudok jutni, viszont nincs mozgássérült mosdó. Ezek a legfontosabb szempontok, ennek kell(ene) megfelelni. Bízom benne, hogy az új stadionban ez is meg lesz oldva, mert például a Nagyerdei Stadion tökéletesen akadálymentesített. Az a tapasztalatom, hogy az újabb stadionokban többé-kevésbé figyelnek ránk, a régi stadionok azonban majdnem megközelíthetetlenek.

Tematikus hírek

Hírdetés