Sport

M4 Sport – Év sportolója gála – A dobogósok sorrendje

A legszorosabb verseny a fogyatékos női kategóriában volt, de kis különbség döntött az első és a második helyezettről az épeknél a csapatok és a férfi labdarúgók esetében is a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett M4 Sport-Az év Sportolója Gála 2016 szavazásán.

A fogyatékos sportolók között a férfiaknál Tóth Tamás győzött, aki a riói paralimpián 100 méteres hátúszásban a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét nyerte, míg 100 méter gyorson harmadik lett. A nőknél a kerekesszékes vívó Krajnyák Zsuzsannát választották a legjobbnak, aki a tőrözők egyéni versenyében bronzérmes lett, valamint tagja volt az ezüstérmes tőr- és a bronzérmes párbajtőr-csapatnak is. A női kerekesszékes válogatott – Krajnyák mellett Dani Gyöngyi, Hajmási Éva és Veres Amarilla voltak a tagjai – érdemelte ki az év fogyatékos csapata elismerést. A fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők között Beliczay Sándor végzett az élen, aki Hajmási mellett a tőrözők és kardozók között is ezüstérmet nyert Osváth Richárd felkészülését is segítette.

Az MSÚSZ közlése szerint 370 újságíró voksai alapján – ennyien még sohasem szavaztak – alakultak ki a sorrendek. A tízes listákból erősorrendben három nevet kellett megjelölni, az első helyért három, a másodikért kettő, a harmadikért pedig egy pont járt. A győzteseket a Nemzeti Színházban rendezett csütörtök esti gálán hirdették ki, a sorrendeket pedig péntek este hozták nyilvánosságra a szövetség honlapján.

A kategóriák élcsoportja

Az Év fogyatékos férfi sportolója:
1. Tóth Tamás (úszó) 691 pont
2. Sors Tamás (úszó) 421
3. Osváth Richárd (kerekesszékes vívó) 286    

Az Év fogyatékos női sportolója:
1. Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes vívó) 446
2. Pap Bianka (úszó) 443
3. Biacsi Ilona (atléta) 423

Az Év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője:
1. Beliczay Sándor (Osváth Richárd, Hajmási Éva, kerekesszékes vívás) 400
2. Horváth Péter (Tóth Tamás) 379
3. Aranyosi Péter (Csonka András asztaliteniszező) 318    

Az Év fogyatékos csapata:
1. Női kerekesszékes vívóválogatott (Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla) 822
2. Férfi asztalitenisz-válogatott (Csonka András, Zborai Gyula) 348
3. Férfi szervátültetettek 4×100-as atlétaváltója (Jánka Sándor, Gelencsér Róbert, Velkey-Guth Ádám, Zilaj Csaba) 334    

Az Év férfi sportolója:
1. Szilágyi Áron (kardvívó) 934
2. Imre Géza (párbajtőrvívó) 410
3. Cseh László (úszó) 254    

Az Év női sportolója:
1. Hosszú Katinka (úszó) 975
2. Kozák Danuta (kajakozó) 669
3. Szász Emese (párbajtőrvívó) 331    

Az Év edzője:
1. Shane Tusup (Hosszú Katinka) 623
2. Dárdai Pál (Hertha BSC) 430
3. Kulcsár Győző (Szász Emese) 373
    
Az Év csapata:
1. Férfi labdarúgó-válogatott 593
2. Női kajaknégyes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina) 534
3. Női kajakkettes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta) 272    

Az Év férfi labdarúgója:
1. Király Gábor 549
2. Gera Zoltán 534
3. Nagy Ádám 319

Olvasta már?