Sport

Letették az esküt a speciális olimpia téli világjátékokra utazók

Áder János köztársasági elnök előtt a Sándor-palotában hétfőn esküt tett a márciusi speciális olimpia téli világjátékokra utazó 33 magyar sportoló, illetve 18 kísérő.

“Szombaton délután már készen volt a beszédem, feleségem azonban azt javasolta, hogy nézzünk meg este egy filmet. Eddie, a sas – ez volt a címe, javaslom, mielőtt elindulnak Grazba, nézzék meg önök is. A film megtekintése után úgy döntöttem, a megírt beszéd helyett inkább a filmről mesélek” – mondta az államfő, majd felidézte, hogy a főszereplő, Eddie Edwards sok gonddal-bajjal küzdött életében, sokdioptriás szemüveget viselt, mégis volt egy álma, hogy részt vegyen egy olimpián. A valós történeten alapuló film főhőse felnőtt fejjel tanulta meg a síugrást, és minden nehézség ellenére ott lehetett az 1988-as calgary téli olimpián.

A köztársasági elnök kiemelte, hogy az 1988-as dátum nemcsak a film főszereplőjének életében jelentős évszám, hanem azért is, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság beleegyezésével ettől kezdve van létjogosultsága a speciális olimpiai játékoknak.

Áder János arról is beszélt, hogy a közelmúltban látott egy interjút a világjátékokra utazó küldöttség egyik tagjával, az alpesi síző Csernai Tiborral, aki azt mondta, hogy a jó szerepléshez bátorság, kitartás, szerencse és az kell, hogy bízzunk magunkban.

“Ennél kifejezőbbet én sem tudok kívánni önöknek. Talán még annyit, hogy adjanak erőt azok az eredmények, amelyeket társaik elértek a korábbi világjátékokon” – mondta az államfő.

Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke, delegációvezető megköszönte a köztársasági elnök szavait, amelyek – szerinte – biztosan a sportolók eszébe jutnak majd a versenyen.

“Fantasztikus élmény mindenki számára a köztársasági elnök palotájában, a Sándor-palotában lenni. Innen indultunk négy évvel ezelőtt is a nagy versenyre, és köszönöm, hogy ez a lehetőség most is megadatott a számunkra” – mondta.

Ezt követően Hunyady Emese olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, egyike azoknak, akik az edzőtáborozás során segítették a sportolók felkészülését, valamint Kőrösi-Fehér Nándor műkorcsolyázó és Bohn Zsombor gyorskorcsolyázó mondta elő az eskü szövegét a küldöttség tagjainak.

Az értelmi fogyatékossággal élők március 14. és 25. között Grazban sorra kerülő világjátékain a magyarok öt sportágban – alpesi síben, gyorskorcsolyában, műkorcsolyában, hófutásban és padlóhokiban – indulnak.

Olvasta már?