Sport

Egy arany és egy ezüst jutott péntekre

Két érmet – egy-egy aranyat és ezüstöt – nyertek a magyar sportolók a tokiói paralimpia tizedik versenynapján.

Jól indult a péntek a Sea Forest Kajak-kenu Pályán: Kiss Péter Pál a papírformát igazolva magabiztos versenyzéssel győzött kajak egyesben 200 méteren, a KL1-es kategóriában. Ugyanitt Juhász Tamás hatodik lett, míg Kiss Erik (KL3) a nyolcadik, Rozbora András (KL2) pedig a 12. helyen zárt.

Kora este Pap Bianka gyarapította éremgyűjteményét, az egy-egy aranyhoz és ezüsthöz újabb ezüstöt tett hozzá: hatodik számában, 200 méteres vegyesúszásban lett második.

Ezzel a magyar csapatnak 15 érme – hét aranya, öt ezüstje és három bronza van. Az úszók három első és négy második hellyel fejezték be szereplésüket.

Az Olimpiai Stadionban Biacsi Ilona az ötödik, Biacsi Bernadett (T20) a nyolcadik helyen végzett délelőtt 1500 méteren, míg a távolugrásban kedden győztes Ekler Luca (T38) késő este futamharmadikként biztosította helyét a szombati döntőben.

A látássérült kerékpáros Ocelka Róbert (B1) – guide-jával, Nagy Gergellyel – nyolcadik, míg Wermeser Zsombor (C4-5) 14. lett kategóriája országúti mezőnyversenyében.

Pap Bianka ezüstérmes 200 méteres vegyesúszásban

Az S10-es kategória magyar indulója – akinek gyerekkori síbaleset miatt nem fejlődött ki rendesen a bal sípcsontja – délelőtti előfutamában 2:33.10 perccel második lett és a negyedik idővel jutott az esti döntőbe. Ott a 6-os pályán a pillangó után hatodik volt, háton viszont sokkal gyorsabbnak bizonyul ellenfeleinél, másodjára már elsőként fordult. Mellen visszacsúszott a harmadik helyre, majd a gyorsúszásában megint sok erő volt, ami sima második helyet ért. Győzött 2:24.85-ös világcsúccsal a holland Chantalle Zijderveld, Papp 2:26.12-vel lett második, harmadiknak pedig egy másik holland, Lisa Kruger jött be 2:27.86-tal.

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

Pap Bianka szerdán ezüstérmes volt 400 méter gyorson, csütörtökön pedig győzött 100 m háton. Korábban 100 méter mellen a hetedik helyen végzett, 100 méter gyorson negyedik, a sérültségi besorolás alapján 34 pontos 4×100 méteres női gyorsváltóval pedig ötödik lett. A Vasas 21 éves úszója a magyar küldöttség 15. érmét – az ötödik ezüstöt – szerezte a japán fővárosban.

Öt éve egy ezüstöt és egy bronzot nyert, most pedig egy aranyat és két ezüstöt.

“Gondolkodtam, hogy jó lenne egy bronzérem is, hogy meglegyen a kollekció, de azért nem cserélném el” – mondta nevetve a vegyes zónában.

A csütörtöki győzelmét követően elmondása szerint nehéz volt a hatodik számára is koncentrálni.

“Nagyon sokat sírtam utána örömömben, még reggel is azzal kezdtem a napot, hogy sírtam. Kicsit pihentem még az előfutamban, délután szerettem volna kihozni magamból a maximumot, nem tudtam, mi lesz a vége, nagyon egyforma idővel érkeztünk. Nagyon jó volt a verseny, és élveztem az egész hetet.”

A remek úszásával bő egy másodperccel megjavította egyéni legjobbját.

“Nem igazán érzékeltem semmit, pillangón kicsit vizet nyeltem, de magamhoz képest ez nagyon jó pillangó volt, annyira csúnyán nem hagytak ott. A hát nagyon tetszett, bár ott a fejem ki volt már kapcsolva teljesen. Mellen csak mentem és küzdöttem az életemért, gyorson pedig láttam, hogy a mellettem lévő lány fogható, és akkor tekertem, hogy beérjek” – összegezte futamát.

Megjegyezte, hogy most nagy pihenésre lesz szüksége, mert végigdolgozta az elmúlt öt évet, sokszor volt úgy, hogy egyedül úszott, csak ő volt ott és az edzője, senki más.

Az S4-es kategóriában vasárnap 100 m mellen győztes Illés Fanni 100 m háton indult pénteken az S6-os kategóriában, és előfutamában 1:36.58-cal hetedik, összesítésben pedig 13 lett. Ugyanitt Száraz Evelinnel 1:41.30-cal ugyancsak hetedikként végzett délelőtt, és ideje a 14. helyre volt elég.

Az úszók három arannyal és négy ezüsttel fejezték be szereplésüket a Tokiói Vizes Központban.

Aranyérmes a kajakos Kiss Péter Pál

Sorra adta a nyilatkozatokat a tokiói paralimpia kajak-kenu versenyeinek első döntős napja után a KL1-es kategóriában győztes Kiss Péter Pál, aki nagy esélyes volt, és ezt semmiképpen sem szerette volna elszalasztani.

A 200 méteres távon komoly fölénnyel, a második helyezettet egy bójasorral megelőző 18 éves kajakos az eredményhirdetése után a vegyes zónában az MTI-nek azt mondta, egyelőre nem tudja felfogni, mit is ért el, de szerinte most még nem is kell. Úgy fogalmazott, elsősorban örömet érez, hogy sikerült, amiért küzdött.

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

“A vb és Eb-k után mindenféleképpen szerettem volna, hogy ez is jól sikerüljön. Persze előre nem mondtuk ki, de nem szerettem volna egy banánhéjon elcsúszni itt a végén” – tette hozzá, utalva arra, hogy 2019-ben Szegeden világbajnoki aranyérmes lett, és abban az évben Poznanban megnyerte az Európa-bajnokságot is, majd utóbbi sikerét meg tudta ismételni idén, Duisburgban.

A döntőjét felelevenítve arról beszélt, hogy bármennyire esélyesnek számított, azért így is nehéz volt, már csak az esős, a vártnál hűvösebb idő miatt is.

“Nem ilyen körülményekre számítottam, hanem napsütésre, meg sokkal melegebbre, egész végig így készültünk a nyáron, úgyhogy ez szerintem egy kicsit visszavetett a teljesítményemben. Illetve volt egy sérülésem, a könyökömnél, amit még a bemelegítésnél is éreztem. Úgyhogy volt izgulás, ráadásul a futam közben többször is megcsúszott a kezem a lapáton” – folytatta.

Ami a versenyét illeti, melyet előzőleg sokszor végiggondolt fejben, úgy fogalmazott: teljesen kikapcsolta a külvilágot, a rajtra odafigyelt, csak a saját pályájára koncentrált, hogy az megfelelően alakuljon.

“A jól sikerült rajt után elkaptam a fonalat, és akkor már tudtam, hogy nagy baj nem lehet” – mondta nevetve.

Kiss Péter a sikert szeretné most megélni, és egy kicsit ki is pihenné magát, mert hamarosan jön a világbajnokság.

“Ott azért már nem egy maxos pályát fogok menni, jó lesz, ahogy sikerül” – vetítette előre, illetve megjegyezte, hogy utána hosszabb távlatban a párizsi paralimpia a cél.

“Rengeteg sok munka van ebben a mostani eredményben. 2019-től jöttek a sikerek, de azért ezt mi már jóval előtte elkezdtük (Pruzsina) Istvánnal (az edzőjével), mi már hat éve készültünk. Ha nem is kifejezetten erre, de arra, hogy versenyezhessek nemzetközi szinten. Hál’ istennek, jól jöttek ki a lépések” – utalt a győzelmeire.

A BHSE kajakosa, a nemzetközi szövetség összesítése alapján a sportág legfiatalabb paralimpiai bajnoka, aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult, a magyar küldöttség tizennegyedik érmét – a hetedik aranyat – szerezte Tokióban.

Olvasta már?