Kultúra

Második születésnapját ünnepelte a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem

Ha már második születésnap, akkor minimum két napig illik ünnepelni. Így történt ez Budapest első fogyatékossággal élő emberek által alapított és működtetett Nem Adom Fel Kávézó és Étterem esetében is.

Az alkalomból megrendezett sajtótájékoztatón Dely Géza a Nem Adom Fel Alapítvány ügyvezetője, Köleséri Sándor programszervező, és még sokan mások szólaltak fel és méltatták két év eredményeit. A Magdolna utcai kávézó ma már nemcsak egy hely Budapesten, hanem egy valódi közösségi tér, ahol finom ebédet, süteményt, profi kiszolgálást, és sok mosolyt kap az ide betérő. Szinte mindig telt ház van, a változatos esti, hétvégi kulturális programok nemcsak a fiatalokat vonzzák, hanem minden korosztálynak szólnak, és most már van gyereksarok, vannak gyerekprogramok is. A közösségi oldalakon hónapokkal előre érdemes regisztrálni a rendezvényekre, már most sok program előtt áll a TELT HÁZ felirat.

8893276742 96138092b3 bA születésnapi sajtótájékoztató legszívszorítóbb pillanata a Szlovák Dorinára (1992-2015) emlékezés és a Dorina-terem átadása volt. Dorina az Ability Fashion társalapítójaként, valamint a Nem Adom Fel Alapítvány tapasztalati szakértőjeként kitörölhetetlen nyomot hagyott a világban. Dorina – kerekesszékhez kötött – aktív életével és küldetéstudatával sokak szívében segített rávilágítani a szegregációktól és stigmáktól mentes, őszinte befogadást sugárzó társadalom hihetetlen erejére.

Dorina egykori kollégájának és barátjának, Báder Richárdnak szavaival: „Ő egy szépséges angyal, akit Isten küldött a Földre, hogy mosolyával és jókedvével szebbé tegye az életünket! Bátorságával és kitartásával hitet adjon nekünk, álmaival és vágyaival célt tűzzön ki elénk!”

Dorina 1992-ben született Budapesten, középiskolai tanulmányai befejeztével, 2013-tól, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szakának hallgatója lett. Kivételes szépségű fotómodellként rendkívüli elszántsággal állt ki a fogyatékkal élők, elsősorban a mozgássérültek jogaiért. Mélyen hitt abban, hogy kerekesszékesként is lehetnek az embernek álmai és vágyai, és életével bizonyította, hogy ezen álmok valóra is válthatóak. Dorina 2015 novemberében költözött el tőlünk, de emléke töretlenül bennünk él, szüntelenül bátorítást és erőt sugározva felénk – mondta a sajtótájékoztatón Szekeres Judit.

Dorina képei már megtekinthetőek a kávézóban. Egykori munkatársai a róla szóló filmmel, énekkel és az életét, munkáját, életszeretetét bemutató szavakkal emlékeztek rá.

„Születésnapunk kiváló apropót ad arra is, hogy ismételten felhívjuk a társadalom figyelmét, hogy képesek legyünk meglátni a sérültség nyilvánvaló jelein túl embertársaink valódi értékét. Kávézónk szívesen vállalja e téren is a szóvivő szerepet, és természetesen – szakmai képzés keretében – segítséget is nyújtunk azoknak a munkáltatóknak, akik a jövőben megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását tervezik – hangzott el a sajtótájékoztató zárásaként, majd begördítették a hatalmas tortát és kezdődött az ünneplés.

Honnan indult a kávézó megvalósításának ötlete? Miből, hogyan kezdtétek el a működtetést? – kérdeztem Szekeres Judittól az alapítvány kommunikációs munkatársától.

A kávézó helysége, az alapítvány tulajdonát képezte. Tehát ez adott volt. Az indítást két pályázattal sikerült megvalósítanunk. Volt egy munkahely teremtő pályázat, amely elősegítette maga az alaprendszer kialakulását, és volt egy társadalmi vállalkozásokat támogató, ami pedig a teljes kialakítást segítette elő. A berendezés egy része adományokból került kivitelezésre. Maga a kávézó működtetéséért pedig a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet a felelős. Az országban több pozitív példa is van már arra, hogy társadalmi vállalkozás keretében fogyatékossággal élő embereket foglalkoztatnak a vendéglátás területén. De ez nem csak egy kávézó, étterem. Hanem jó példa arra, hogy megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával hosszú távon is fenntartható, értékteremtő helyet hozhatunk létre.

Mit sikerült elérni a 2 év alatt? Milyen volt ez a 2 év?

Amennyiben a kezdeteket nézzük, akkor mindenképpen egy fejlődési görbe látszik. Bővült a kínálatunk, és a nyitva tartásunk is hosszabbodott. Vannak, akik már törzshelyként tekintenek a kávézóra. Várják, igénylik a programjainkat. Lett meleg konyhánk, és minden délben menüvel várjuk a betérőket. Folyamatos teltházat produkálnak az eseményeink, amiért persze nagyon hálásak vagyunk. Nagyon sokat dolgoztunk/dolgozunk azért, hogy még jobbak legyünk. Összességében nagyon sokat tanultunk az elmúlt idők során, és szeretnénk természetesen még jobbak lenni. 

Jelen pillanatban hol tart a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem? Gondolok itt a társadalmi szerepvállalásra, sokat olvasni, látni, hallani rólatok a médiában is…

Azt gondolom, hogy ma Magyarországon az egyik legkiemelkedőbb hely vagyunk a társadalmi szerepvállalás szempontjából. Már, ha csak abból indulunk is ki, hogy dolgozóink közel 80%-a megváltozott munkaképességű. Szeretnénk reprezentálni az embereknek, hogy vannak bizonyos feladatok, amihez képesség kell, és igyekszünk is mindenkiben meglátni ezt a képességet. Tavaly év végén, nagyon kiemelkedő státuszban végeztünk az Erste Higgy magadban pályázatán, ugyanis 8096 szavazattal lettünk közönségdíjasok. Ez is visszajelzés, ami nagyon sokat jelentett, már csak abból a szempontból is, hogy látjuk, hogy az emberek hisznek bennünk, és látják ők is a kiaknázatlan lehetőségeket, és azt is, hogy képesek vagyunk ezt meglépni. Ez hatalmas motivációt jelent a mindennapokban. Rengeteg pozitív visszacsatolást kapunk azzal kapcsolatban is, hogy jó az, amit csinálunk, hogy jó úton haladunk, persze szeretnénk jobbak lenni. 

Milyen új tervek, ötletek vannak az elkövetkezendő évekre?

A fent említett pályázat kapcsán szeretnénk nyárra kialakítani egy kerthelyiséget. Ezzel is valami pluszt teremtve. Ez persze nem csak rajtunk áll, de igyekszünk mindent megtenni. Szeretnénk azt is, ha nem csak ez az egy Nem Adom Fel kávézó lenne Budapesten. Azon dolgozunk, hogy az emberek felé közvetítsük azt az üzenetet, hogy mindenki egyenlő. Hisszük, képesek vagyunk arra, hogy egy elfogadóbb, és befogadóbb társadalmat alakítsunk ki magunk körül.

Milyen programok voltak még a 2. születésnap alkalmából?

Idén igyekeztünk bemutatni, hogy az alapítvány milyen kis “csillagokkal” gazdagodott az elmúlt évek során. Fellépett Szepesi Ricsi (Ricsosz) aki évek óta a szólókarrier mellett, a Never Give Up Gospel kórus aktív tagja. Berki Dávid, önkéntes quizmesterünk, aki egy egyedi erre az alkalomra készített születésnapi kvízzel örvendeztetett meg bennünket. Jelen volt Tóth Karcsi, aki sérültsége ellenére is színvonalas, mindenkinek motiváló, és pozitív gondolatokat ébresztő táncával remekelt. Karesz egyébként évek óta szintén az alapítvány aktív tagja. Fellépett a BB  Acoustic, akikkel Báder Ricsi a közös pont, hiszen Ricsink hosszú időn keresztül volt a kávézónk arca. Nagy örömünkre szolgált, amikor megérkezett Böjte Csaba testvér, és egy nagyon színvonalas előadással kedveskedtek nekünk az erdélyi gyerekek kíséretében. 

Sok sikert kívánunk a célok megvalósításához! Mert ahogy mondjátok: „mi soha nem adjuk fel!”

Szerkesztette: Dubniczki Csilla

Olvasta már?