Aktuális

Uniós program segíti a fogyatékossággal élők szakszerű tájékoztatását

Több mint hárommilliárd forintos uniós támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok. A szolgálatok a pénzből az álláskeresésben, a továbbtanulásban és a különféle ellátások igénylésében segítik a rászorulókat.

A 3,3 milliárd forintos uniós program célja a hozzáférési esélyek javítása, a helyben való segítségnyújtás, a családok elszigetelődésének és az érintettek intézményi gondozásba kerülésének megakadályozása.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke elmondta: ez egy új projekt, amelynek révén a lakóhelyükhöz minél közelebb találkozhatnak a szervezettel olyan családok, ahol valamelyik tag fogyatékossággal él. Innen szakszerű segítséget kapnának, erre dolgozták ki ezt a programot. A szövetség azt kérte a kormánytól: a család- és gyermekjóléti központok úgy működjenek, úgy használják fel a pénzt, hogy az az érdekképviselet képzett szakértőivel együttműködésben történjen, tehát együtt igyekezzenek segíteni a rászorulókon.

Nagy Sándor hozzáfűzte: az információs hálózattal csak tájékoztatást kaphatnak a fogyatékkal élők a család- és gyermekjóléti központoktól, tehát ott valószínűleg összegyűjtik majd az információkat, jogszabályi ismereteket, amelyek például a vakokra vagy gyengénlátókra vonatkoznak. Tehát tájékoztatják majd őket például arról, hogy milyen ellátást vehetnek igénybe, azt hol igényelhetik, hogyan tanulhatnak tovább, aztán ha valaki felnőttkorban lesz fogyatékos, akkor információt kap arról, hogy az életvitele során milyen lehetőségei vannak, illetve olyan munkahelyek felkutatása is cél, ahol megváltozott munkaképességűeket alkalmaznak.

Az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta: ezek az információk korábban is eljutottak a rászorulókhoz, családtagokhoz (Magyarországon több mint kilencezer vak és több mint 70 ezer gyengénlátó él); a szövetség 22 tagegyesülete révén már települési szinten is megvalósul a tájékoztatás. Most az uniós program révén egységesen, egy helyen, megfelelő szakemberek alkalmazásával, felelősségi körrel lesz meg ugyanez.

Az intézkedések és az eredmények megvalósulásához fontos, hogy szoros legyen az együttműködés az érdekképviseletekkel, a kormány ezért megerősítette az Országos Fogyatékosügyi Tanács munkáját és évről-évre növeli a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének támogatását.

A kormány közvetetten, a munkáltatók támogatásával ösztönzi a fogyatékossággal élők foglalkoztatását. Ennek eredményeképp körükben a foglalkoztatási ráta jelentősen emelkedett.A legutóbb január elején egyeztetett a kormány az MVGYOSZ-szal, amelyen felmerült igényként a kormány tájékoztató leveleinek és kiadványainak akadálymentesítése. Ez a legújabb kiadvány esetében meg is valósult, a tájékoztató hangoskönyv formájában lesz elérhető a www.kormany.hu oldalon

Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke fontosnak nevezte, hogy minél több formában valósuljon meg az akadálymentesítés, mert mint fogalmazott: nem mindenki ismeri a Braille-írást. Emellett kiemelten fontos lenne minél több online felületet elérhetővé tenni a látássérülteknek – tette hozzá.

Az elmúlt időszakban nagy hangsúly került a rehabilitáció fejlesztésére. Ennek során a szakemberek készítik fel a látássérült embereket az önálló életvitelre. Korábban csak Budapesten volt erre lehetőség, mostanra azonban országszerte 12 helyen létesültek elemi rehabilitációs központok.

Olvasta már?