Aktuális

Támogatott lakhatású ház Szilvásváradon

A fogyatékossággal és a pszichiátriai betegséggel élők számára a valódi segítség a közösségbe visszaágyazás, a társadalmi befogadás kultúrájának építése – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Szilvásváradon.

Czibere Károly a támogatott lakhatásra kialakított házban hangsúlyozta: a zsúfolt, személytelen és rugalmatlan nagy intézmények a “múlt örökségei”, amelyekbe a Kádár-rendszer idején “el akarták dugni” a fogyatékos és a pszichiátriai betegséggel élő embereket.

Ezzel szemben a jelenlegi kormány úgy gondolja, hogy esélyt kell adni nekik a teljes életre, és lehetőséget biztosítani ahhoz, hogy megmutassák, erőforrásai a nemzetnek. Ennek feltétele, hogy méltó lakhatási körülmények közé kerüljenek – tette hozzá.     Kiemelte, a kormány 2011-ben alkotta meg a 2036-ig szóló szociális intézményi férőhelykiváltási stratégiát, amelynek három lépcsőben megvalósuló folyamata társadalompolitikai, sőt nemzetstratégiai szempontból is meghatározó jelentőségű. A program célja, hogy a jelenleg zsúfolt otthonokban élő csaknem 20 ezer fogyatékos vagy pszichiátriai beteg ember a szilvásváradihoz hasonló, korszerű és új szemléletű létesítményekbe kerüljön.

Az államtitkár kitért arra, hogy a program első lépcsője 2016-ban hétmilliárd forintból valósult meg. Eddig mintegy 660 fogyatékos ember költözött családias hangulatú, az önálló életvitelt és a társadalmi beilleszkedést támogató lakóházakba országszerte az 50 férőhelyesnél nagyobb létszámú szociális intézményekből. Hozzátette: 2018-ban 22 milliárd forintos keretösszegből újabb 2500 ember, 2023-ig pedig 55 milliárd forintos támogatással további 7500 ember átköltözésére nyílik lehetőség.

Czibere Károly jelezte: a végrehajtás során kiemelt figyelmet fordítanak a gondozottak, a munkatársak és a társadalom felkészítésére, érzékenyítésére.

Tóth Erzsébet, a bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthonának igazgatója az eseményen az MTI érdeklődésére közölte: az intézményből 2016 januárjában mintegy 150 fogyatékos ember költözött ki a környék öt településén kialakított, 6-12 férőhelyes házakba. A 15 ingatlanban elhelyezett lakókon az elmúlt két évben “óriási fejlődés” tapasztalható, köszönhetően az önállóságot ösztönző életvitelnek, az új szemléletű támogatásnak és a korszerű infrastruktúrának – mondta.

Olvasta már?