Aktuális

Párbeszédre van szükség a fogyatékosságügyi politikában

A kormány arra törekszik, hogy intenzív párbeszédet folytasson a fogyatékos embereket érintő politikáról az érintetteket képviselő civil szervezetekkel – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Czibere Károly az Országos Fogyatékosságügyi Tanács ülésén úgy fogalmazott, hogy a folyamatos egymásra figyelés, a kommunikáció fenntartása a munka alapvető feltétele.

A tanácsnak meghatározó szerepe volt és lesz az ágazati politika eredményes működésében, valamint nagyban hozzájárul a szemléletformáláshoz, ahhoz, hogy az “elkülönítés társadalmát magunk mögött tudjuk hagyni” – emelte ki az államtitkár.

Czibere Károly azt mondta: olyan világot örököltünk, amelyben úgy gondolják, hogy a fogyatékossággal élők hiányt szenvednek valamiben és akadályozottak. Pedig az akadály nem bennük, hanem körülöttük van.

A fogyatékos emberekkel kapcsolatban nem egy betegségre kell asszociálni, hanem erőforrásként kell tekinteni rájuk, és arra az értékre koncentrálni, amivel hozzá tudnak járulni a társadalom mindennapi életéhez. Ehhez azonban le kell bontani a körülöttük lévő falakat – tette hozzá az államtitkár.

Hangsúlyozta, hogy a paradigmaváltást folytatni kell. Ehhez már rendelkezésre áll a 2015-ben elfogadott országos fogyatékosságügyi program is, amely a születéstől kezdve valamennyi életszakaszban, a társadalmi integráció minden területén kijelöli a követendő irányt és az intézkedéseket.

A program első eredményei már látszanak, például elkezdték megerősíteni a kora fejlesztést és a fogyatékossággal élők foglalkoztatása is nőtt – közölte.

Az államtitkár a jövő feladatai között említette, hogy közelebb kell vinni az érintett családokhoz a tudást és a tanácsadást, folytatni kell az úgynevezett kitagolási programot, fenntarthatóvá kell tenni az elindult európai uniós finanszírozású fejlesztéseket és meg kell erősíteni a társadalmi integrációt segítő folyamatokat.

Emellett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában is új támogatási rendszert dolgoznának ki, mivel a kínálati és keresleti rendszer is átalakult az elmúlt években – mondta Czibere Károly.

Olvasta már?