Csörömpölő kanalak, jóízű nevetés, porszívó zúgása – szokványosak ezek a kiszűrődő hangok egy olyan házból, ahol hat fiatal felnőtt lakik együtt. Mégis miben különbözik a szabadszállási Strázsa Otthon a többi környékbeli háztól?
Liza, Rita, Roli, Zsolti, Sanyi és Zsolesz egy hosszú út gyümölcseként költözhetett be 2017. január 8-án a gyönyörű kertes házba, hogy próbát tegyenek az önálló élet színterén, függetlenedő, dolgozó, értelmi fogyatékossággal élő fiatalként.
Az adaptált lakhatási lehetőség alapja a Strázsa Tanya, amely 2012 óta szervez programokat értelmi sérültek számára. A közel kéthetes Strázsapróbák során részt vettek olyan tematikus foglalkozásokon, amely segítséget nyújt a mindennapi teendők rendszerszerű megismeréséhez, elvégzéséhez.
Ez a mostani védett, de nem steril mikrokörnyezet igyekszik teljes mértekben modellezni egy „átlagos” felnőtt mindennapjait. És itt mindenképpen megállnék a FELNŐTT szónál, mivel sokszor hajlamosak vagyunk örök gyereknek tekinteni ezeket a fiatalokat. Az értelmi sérültek sorsának megoldatlanságából adódóan sokszor idős, egyedülálló szülőkkel élnek, óvott körülmények között, így nincs esélyük megtapasztalni az önállóságot, amelynek fő alappillérei a különélés és az önfenntartást biztosító munka. A Strázsa Otthonbéli együttélés pontosan ezt a hétköznapi valódiságot adja, rengeteg élménnyel, összetartó közösséggel és jövőképpel.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati támogatásával a projekt négy hónapra biztosított. A folyamatosan gyűlő tapasztalatokat workshop-ok keretei belül lesz lehetőségünk továbbadni az érdeklődőknek: a szervezeteknek és érintett családoknak egyaránt. Emellett tervezünk nyílt napot, amikor a ház kapui minden érdeklődő számára nyitva állnak, hogy még sokoldalúbb legyen a megismerés.
Fontos, hogy a Strázsa Otthonban élő fiatalok számára is egyértelmű legyen, hogy a projekt során nem nyaralásról van szó, elvárásokkal forduljunk feléjük, és ezzel párhuzamosan természetesen az ő igényeiket is szem előtt tartsuk. Kulcsfontosságú, hogy ők is érezzék, egyénként vannak jelen, nem pedig értelmi fogyatékkal élő fiatalok halmazaként. Hogy a teremtő munka igenis ugyanolyan fontos számukra, mint bárki másnak, csak meg kell találni azt az elfoglaltságot, ami a képességeiknek megfelelő, így segítség nélkül – vagy minimális segítségnyújtással – el tudnak végezni, ezzel biztosítani a társadalmi szerepvállalásukat.
Ha a többségi társadalom nézőpontjából tekintünk rájuk, akkor valóban rendhagyó lehet az önálló életre való nevelés ezen formája. Az értelmi sérültek integrációja azonban nem működhet egyoldali energiabefektetéssel. A beköltözött fiatalok nyitottak a társadalomra, a társadalom részéről viszont elengedhetetlen, hogy ne idegenkedve forduljanak feléjük. A projekt ezt a szabadszállási mindennapi életben való részvétellel kívánja megvalósítani. A piacra, színházba, kiállításokra járás mindkét fél felzárkóztatását segíti – mert bizony az élet számos terültén tudnak ők is számunkra irányt mutatni.
