AktuálisAutizmus spektrum zavar

Hihetetlen összefogás az autista gyermekekért

Közel tizenegymillió forintot gyűjtött össze eddig az Út a Mosolyért Alapítvány az első magyarországi autista vizsgálóközpont létrehozására.

Az autizmus spektrum-zavarral élő gyermekek megsegítésére szervezett Mosoly koncertnek köszönhetően több ezren fogtak össze a nemes célért. Támogató felajánlásokra továbbra is van lehetőség, melyet bankszámlára utalással vár az alapítvány.

Az Út a Mosolyért Alapítvány legutóbbi, „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” jelmondatú kezdeményezése minden eddigi várakozást felülmúlt. Az óriási érdeklődésre számot tartó, május 4-i Mosoly koncerten a budapesti Erzsébet téren számos híresség mellett támogatók és adományozók ezrei fogtak össze annak érdekében, hogy létrejöhessen Közép-Európa első autista vizsgálóközpontja a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai klinikáján.

Az Akvárium feletti medence partja és környező területei teljesen megteltek a koncert kezdetére, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar és magyar popszakma legjava egy eddig sosem látott, sosem hallott formációban ötvözte zenei tudását. A zenei est Czippán Anett és Garami Gábor műsorvezetők moderálásával délután 6 órától vette kezdetét, ahol az érdeklődők a Heim Pál Gyermekkórház munkatársaitól bővebb tájékoztatást is kaphattak az autizmus spektrum-zavarral élő gyermekeket és családjaikat érintő nehéz körülményekről.

A példa nélküli koncert és összefogás célja az, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élő gyerekek kórházi ellátásának nehézségeire. A jelenlegi körülmények ugyanis nem teszik lehetővé a kisebbek számára a nyugodt orvosi vizsgálatokat és kezeléseket.

Eddig összesen közel tizenegymillió forint gyűlt össze

A hét felvonásos Mosoly koncert zenei műsorát megelőzően és azt követően is rengetegen éltek a lehetőséggel, hogy a helyszínen felállított gyűjtőpontokon adakozhassanak, ami közel egymillió forintot jelentett. Az Út a Mosolyért Alapítvány bankszámlaszámára pedig folyamatosan érkeznek az adományok, ezidáig tizenegymillió forintnyi támogatás érkezett. Május végéig továbbra is várják a felajánlásokat.

Az így összegyűlt összeget egy európai szinten is egyedülálló, speciális tulajdonságokkal rendelkező és akadálymentesített környezetet biztosító vizsgálóközpont kialakítására fordítja az alapítvány.

Olvasta már?