Megható levelet kapott tanárától sikertelen vizsgája után az autista kisfiú

Megható levelet kapott tanárától sikertelen vizsgája után az autista kisfiú
Megjelenés: 2016.07.16
Aktuális
Forrás: Rehabportál

A levél egy merseyside-i tanárnőtől származik, aki így kívánta emlékeztetni tanítványát - és egyben minket is - arra, hogy képességeit és tudását nem lehet csupán egyszerű tesztekkel mérni és meghatározni.

A 11 éves, autista Ben Twist az amerikai Lansbury Bridge School and Sports College tanulója, mely egy iskola különleges nevelési igényű diákok részére. Idén Ő volt az egyetlen diák, aki megpróbálkozott a vizsgával és amint az eredmény megérkezett, tanára - aki szerint már az is csoda és hatalmas teljesítmény, hogy Ben egyáltalán képes volt végigülni a tesztet és teljes egészében kitölteni azt - feltétlen szükségesnek tartotta őt emlékeztetni: „Fontos tudni, hogy ezek a tesztek csak a tudás és képességek kis részét képesek felmérni és megmutatni”.

A fiú édesanyja könnyekig meghatódott a levél láttán, melyet Twitteren osztott meg, és mely azóta terjed az interneten. "Ez egy csodálatos üzenet: a legszebb dolog, amit valaha olvastam." - mondta. "Ben  és nagyon érzékeny, szeretettel teli gyermek fantasztikus humorérzékkel - nagyszerű dolog, hogy az iskola felismeri és értékeli pozitív tulajdonságait, melyek túlmutatnak a teszteken."

Forrás: The Telegraph

Hírdetés