Így él egy kerekesszékes kismama, egy panelház kilencedik emeletén

Így él egy kerekesszékes kismama, egy panelház kilencedik emeletén
Megjelenés: 2016.09.22
Aktuális
Forrás: Nők Lapja Café
Szalma erika
Fotó: Vadnai Szabolcs

A Nők Lapja Café márciusban beszélgetett Krisztával, akkor a várandóssága 24. hetében járt. Sok mindenben bizonytalan volt, de két dolgot majdnem biztosra tudott: a babának is dongalába lesz, ahogy neki, és nem természetes úton fog világra jönni. Egyik sem így lett, és ez maga a csoda.

(...)

Kriszta nyitott hátgerinccel és dongalábbal született, a bal lábszárát pedig még gyerekkorában amputálták a szövődmények miatt.

„Én már belenyugodtam, hogy a babának sem lesz ép a lába, és abba is, hogy császármetszéssel fog születni” – meséli Kriszta. Az otthonukban, egy kétszobás, békásmegyeri albérletben látogattuk meg a háromtagú kis családot. 

„El akartam kerülni mindenféle kockázatot. Aztán június 8-án éjjel felgyorsultak az események, onnantól kezdve szinte sodródtunk az árral, hagytuk, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell. Este kezdtem vajúdni itthon, aztán reggel bementünk a kórházba, ahol megállapították, hogy már háromujjnyira tágultam – egyébként minden rendben volt, minden úgy zajlott, ahogy kell. Az orvosom nyilván ezen felbátorodva rögtönzött, javasolta, hogy próbáljuk meg a természetes szülést. Igaz, kicsit megijedtem, de nem ellenkeztem, igazából megbíztam benne, hittem, hogy tudja, mit csinál. És a kórházban előkészítették a műtőt, bármikor azonnal betolhattak volna, ha probléma van. Ettől nyugodt voltam. És attól is, hogy nagyon sokan figyeltek rám, két orvos is részt vett a szülés levezetésében. Milán átlagos méretű baba volt, attól sem kellett tartani, hogy a súlya esetleg megnehezíti a kitolást.”

Alig hitték el, hogy a babájuk makkegészséges

Amikor a babát megvizsgálták, az is kiderült, hogy egy kis nyelvlenövést leszámítva makkegészséges. „Annyira boldogok voltunk, mikor megtudtuk, hogy Milánnak egyáltalán nincs dongalába. Annak ellenére, hogy több ultrahang-vizsgálat is az elváltozás gyanúját igazolta. De ez akkor már egyáltalán nem érdekelt. Az orvosok is tévedhetnek. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a kisbabánk ép, és képes lesz normálisan járni.”

Krisztának egy kis vérveszteséget leszámítva nem okozott semmilyen nehézséget a szülés. „Azt éreztem, hogy nagyon álmos vagyok, de az orvosom gyorsan reagált, kaptam vért. Néhány órát még bent tartottak a szülőszobán, de másnapra már kutyabajom sem volt. A kisfiam is egész nap velem lehetett, csak etetni és fürdetni vitték el. Az orvosomnak azért is hálás vagyok, mert elintézte, hogy egyágyas szobát kapjunk, zavartalanul lehettünk együtt, és mi sem zavartunk másokat. Utólag kicsit hiányolom, hogy a szoptatásban nem támogattak eléggé, és sajnos csak itthon indult be valamelyest a tejem, a szülés utáni negyedik napon.”

Mondjuk nyilván az is hátráltatta Milánt a szopásban, hogy kicsit le volt tapadva a nyelve, de ezt még ott korrigálták egy kis műtéttel. „Azóta is minden szempontból jól van. Igaz, a szoptatást elég hamar abbahagytam, most már csak tápszert kap. Mindig olyan mohón evett, és én nagyon féltem, hogy megfullad. Ráadásul nem is volt elég tejem, egyre többet pótolgattunk cumisüvegből, abból sokkal ügyesebben is evett.”

Közben Sanyi, az édesapa veszi át a babát, kicsit meg is nyugszik nála, ahogy Kriszta mondja, elég apás gyerek. „Talán azért is, mert mindketten alig várjuk, hogy esténként hazaérjen. Ha itthon van, szinte mindent ő csinál a baba körül. Most is ő etette, mielőtt jöttetek.”

Jakus Sándor, Kriszta jegyese az építőiparban dolgozik, ha munka van, gyakran későn ér haza. De olyankor teljes mértékben a családjára koncentrál, tudja, hogy Krisztának nehéz egész nap egyedül, egy panelház kilencedik emeletén. Csodálom is érte, hogy ilyen türelmes és kiegyensúlyozott édesanya. De ezt az édesapáról is megállapítom, mindketten nagyon óvón, körültekintően bánnak a kisfiúval.

„Igyekszem fürdetésre hazaérni, ami sajnos nem mindig sikerül – vallja be az apuka. – De muszáj sokat dolgoznom, így is kevés esélyünk van rá, hogy valaha saját lakásunk lesz.” Az apa nemrég újította fel a lakást, a munka árát lelakhatják, annyival is beljebb vannak. „Budapesten biztosan nem jutnánk sajáthoz, a vidékre költözés meg Kriszti állapota miatt nem megoldás. Itt egész jól akadálymentesítették már a környéket, a székével eljut boltba, gyógyszertárba, orvoshoz. Vidéken ez kivitelezhetetlen lenne. Persze a panelnak meg az a hátránya: be vagy zárva, nyáron nagyon meleg van, télen meg csak akkor dugod ki az orrod, ha muszáj. De ez van.” Krisztától megtudom, hogy egy kerekesszékes kismama sem kap semmilyen extra juttatást, csak annyit, mint egy ép anyuka.

(...)

Az eredeti cikk teljes terjedelmében ITT OLVASHATÓ.
Hírdetés