A Salva Vita Alapítvány által szervezett Segítő Vásárlás program eredményhirdetése zajlott március 27-én a budapesti Kortárs Építészeti Központban. A Munka-Kör Alapítványt a hallássérült Jakab Alexandra, Dobra Sándorné Ildikó, Virág Ferencné és Kiss Bernadett képviselte munkáival.

A Salva Vita Alapítvány fogyatékos emberek jelentkezését várja a 2018-ban megrendezésre kerülő, országos hatókörű Neked MUNKA, nekem ÁLOM! programjára.

Fogyatékossággal élők próbálhatják ki álommunkájukat a Salva Vita Alapítvány Neked munka, nekem álom! című programsorozatában keddtől több napon át az egész országban - közölték a szervezők Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Salva Vita Alapítvány adománygyűjtő kampányt indított Mert néha csak egy kicsi hiányzik! címmel, hogy ezzel segítse fogyatékossággal élő ügyfeleit a sikeres álláskeresésben.

Adj egy ötöst!

A SalvaVita Alapítvány „Adj egy ötöst!”címmel pályázatot hirdet magyarországi felsőtagozatos és középiskolai osztályok számára.

A Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést azzal a céllal, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását támogassa.

2017. tavaszán ismét megrendezésre kerül a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap Budapesten, amely lehetőséget ad fogyatékossággal élő emberek és munkáltatók kötetlen találkozására egy nyílt nap keretében.

Évről évre nő a Fogyatékosság-barát Munkahely címre pályázó cégek száma, idén huszonnyolc munkáltató vehette át az elismerést. A díjat azok a munkaadók kaphatják meg, amelyek nyitottak a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására, és folyamatosan fejlesztik a toborzásukkal, foglalkoztatásukkal és megtartásukkal kapcsolatos gyakorlatukat.

Ön megváltozott munkaképességű és olyan környezetben dolgozik, ahol elismerik munkáját? Könnyen sikerült beilleszkednie munkahelyére és minden olyan speciális segítséget megkap, amire szüksége van?

A Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést azzal a céllal, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását támogassa.