Cégek, akik állást és esélyt adnak a fogyatékossággal élő embereknek

Évről évre nő a Fogyatékosság-barát Munkahely címre pályázó cégek száma, idén huszonnyolc munkáltató vehette át az elismerést. A díjat azok a munkaadók kaphatják meg, amelyek nyitottak a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására, és folyamatosan fejlesztik a toborzásukkal, foglalkoztatásukkal és megtartásukkal kapcsolatos gyakorlatukat.

Vannak munkahelyek, melyeknek nem jelent gondot fogyatékkal élő embereket alkalmazni, ám sajnos még nem jelennek meg tömegével a találati listán, ha a legnagyobb munkaközvetítő oldalakat böngésszük. A Salva Vita Alapítvány 1993 óta dolgozik azon, hogy ez a helyzet megváltozzon. Az alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést azzal a céllal, hogy támogassa az álláskereső, fogyatékkal élő emberek és a munkáltatók egymásra találását, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását.

A Nemzeti Színházban rendezett díjátadón az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarországon, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen osztotta ki a díjakat. Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a díjátadón elmondta, a fogyatékos emberek számára a munka rengeteget jelent, önállóságot, egzisztenciát tudnak teremteni ezen keresztül. A mai alkalom azért ünnep, mert a munkaadók esélyt teremtenek azzal, hogy alkalmazzák őket, közösséget vállalnak. Az államtitkár hozzátette, hogy az elmúlt hat évben duplájára emelkedett a fogyatékossággal élők körében a foglalkoztatási ráta.

Idén huszonnyolc cég, köztük nagyvállalatok, közép- és kisvállalkozások, civil szervezetek és költségvetési intézmények vehették át az elismerést. Kilenc szervezet először pályázott a díjra, tizenkilenc megújította két évvel korábban elnyert pályázatát, öten pedig különdíjban részesültek. A cím jelentőségét jól mutatja, hogy az Auchan, az Adient Mezőlak Kft. és a Szerencsejáték Zrt. negyedszer, az EON Hungária Zrt., az Eurest Étteremüzemeltető Kft, a Magyar Posta Zrt és a Nolato Magyarország Kft. harmadszor pályázott és nyerte el az elismerést. Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője kiemelte, ezek a cégek elindultak egy úton, amelyen olyan értékeket találnak, melyek megváltoztatják gondolkodásmódjukat, véleményüket, és gazdagítják az egész szervezet kultúráját.

A pályázattal pénzjutalom nem jár, feladat viszont igen. Két éven át, igazolható módon fejleszteni kell a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának gyakorlatát a vállalaton belül. A díjazottak jogosulttá válnak a Fogyatékosság-barát Munkahely logó használatára, amely kifejezi, valamint láthatóvá és kommunikálhatóvá teszi a cég fogyatékos emberek iránti elkötelezettségét. A visszajelzések azt mutatják, hogy amelyik szervezet figyelmet fordít az esélyegyenlőségi szempontok betartására és nyitottá válik a fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatására, ott jelentősen megnő a cég presztízse, és a meglévő munkatársak hangulatát és lojalitását is pozitívan befolyásolja. Emellett a díjazott egy olyan munkáltatói közösség része lesz, mely az információ-, tudás és tapasztalatcsere, valamint a jó gyakorlatok megismerése révén hozzájárul a szervezet további fejlődéshez.

Az ünnepélyes díjátadó keretében, ahogy eddig is minden évben, fogyatékkal élő művészek is felléptek. Idén „A zene mindenkié” Egyesület által alapított, Down szindrómával született fiatalokból álló Parafónia zenekar klasszikus zenei átiratait hallgathatta meg a közönség.

A fogyatékosság-barát Munkahely idei díjazottai

Első alkalommal pályázó vállalatok

  • Aranykezek Egészségnevelő Közhasznú Egyesület
  • EOS Faktor Zrt.
  • Flextronics International Kft.
  • IQOR Hungary Kft.
  • Mosonmagyaróvári Család és Gyermekjóléti Központ
  • Nádland Kft.
  • Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Vodafone Shared Services Budapest
  • XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Humán Szolgáltatások Igazgatósága

Korábbi pályázatot megújító vállalatok

  • Adient Mezőlak Kft.
  • Auchan Magyarország Kft.
  • Bakosfa Kft.
  • Borhy Palota Bt.
  • EON Hungária Zrt.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
  • Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt.
  • Eurest Étteremüzemeltető Kft.
  • Havi Logistics Kft.
  • Horvát Service Bt.
  • II.kerületi Városfejlesztő Zrt.
  • Iron Mountain Kft.
  • Magyar Posta Zrt.
  • Nolato Magyarország Kft.
  • Sanmina Magyarország Kft.
  • Somogyi László Szociális Szolgálat
  • Söke Hungária Kft.
  • Szerencsejáték Zrt.
  • Taravis Kft.
Hírdetés