A szerelem nem lehet egyes emberek kiváltsága

A párkapcsolat, házasság és a gyermeknevelés témaköreit még mindig sokan tabuként kezelik, ha értelmi fogyatékossággal élő emberekről van szó.

Az ÉFOÉSZ 35 éve küzd azért, hogy ez megváltozzon, ezért az Inclusion Europe éves konferenciája idén kifejezetten fontos számunkra, hiszen ezekről a témákról fog szólni. Az ÉFOÉSZ tavaly indult önérvényesítő csoportjának Harmath Lilla és Pataricza Sándor is tagjai, ők pedig évek óta egy párt alkotnak. Mivel helyzetük 2017-ben is különlegesnek számít, ezért Sallai Ilona* és Bercse László** arról kérdezték őket, hogy miként is boldogulnak a mindennapi feladataikkal akár a munkában, akár a háztartásban. Arról beszélgettek, kitől és milyen segítséget kapnak, valamint mik azok a teendők, amikhez egyáltalán nincs szükségük segítségre.

Ilona: Mióta vagytok egy pár?

Lilla: Már régóta. 2010-ben ismerkedtünk meg Sanyival és 2012-ben költözött hozzánk.

László: Hol és hogyan ismerkedtetek meg egymással?

Lilla: Egy könyvkötő műhelyben, a Várfok utcában. Ott tanultuk meg a könyvkötést.
Sándor: Mondtam, hogy Pataricza Sándor vagyok. És ő is elmondta, hogy hívják.
Lilla: Így mutatkozott be nekem. És ajándékba hozott egy szívecske párnát. Aztán hazakísért anyukámékhoz.

Ilona: Hol találkoztatok először a munkahelyen kívül?

Lilla: A Sugár Moziban néztünk meg egy szerelmes filmet.

Ilona: És mi tetszett meg Nektek egymásban?

Lilla: Azt mondta rám, hogy csinosan öltözöm. Ő is csinosan volt felöltözve: nyakkendő, fehér ing. Úgy jött oda a könyvkötő órára.

László: Sándor, Te miért szeretsz Lillával lenni? Milyen érzés, amikor egymással vagytok?

Sándor: Jó. Szeretek Lillával lakni. Jókedvű, kedves és elmegyünk együtt színházba meg moziba.

Ilona: Lilla, Te mit szeretsz Sanyiban?

Lilla: Kedves, mosolygós, jókedvű, és tud nekem segíteni mindenben. Például a bevásárlásban.

Ilona: Hol és kivel laktok?

Lilla: A családdal, anyukámmal és a keresztanyámmal.

Ilona: Ti dolgoztok és párkapcsolatban éltek. Ugyanúgy, mint bárki más. Ez sok értelmi fogyatékos ember számára nem lehetséges. Ti hogyan boldogultok a mindennapi feladatokkal?

Lilla: Anyukámék segítenek mindenben, például a vásárlásban és a mosásban. Még ebédet is főznek.

László: És miben vagytok önállóak?

Lilla: Például egyedül közlekedünk mindenhova.
Sándor: Én egyedül megyek orvoshoz
Lilla: Mindig egyedül megy orvoshoz és engem is el szokott kísérni, még fogorvoshoz is. És egyedül csináljuk meg a szendvicset, amit viszünk a munkába. Sanyi csinálja meg nekem is.
Sándor: Lilla tud főzni, én meg most tanulok.
Lilla: Például múlt hét hétvégén húslevest csináltam, teljesen egyedül.

László: Hogyan képzelitek el a jövőtöket tíz év múlva?

Sándor: Szeretnénk összeházasodni és gyerekeket is.

László: Mit gondoltok, az értelmi fogyatékossággal élő embereknek nehéz párt találni?

Lilla: Lehetséges, hogy találjanak párt. Nekem vannak olyan ismerőseim, akik értelmi fogyatékossággal élnek és össze vannak házasodva.

Ilona: Én ismerek a munkahelyemen egy párt, akik értelmi fogyatékossággal élnek és van is gyerekük.

László: Én személyesen nem ismerek értelmi fogyatékossággal élő házaspárt. Szerintem ebben nagy szerepet játszik a szülői féltés. A szülők túlzottan féltik az érintetteket.
Ilona: Igen, sok szülő gyerekként kezeli a felnőtt értelmi fogyatékos gyerekét. És inkább gondnokság alá helyezik, mint, hogy engedjék önálló döntéseket hozni.
Lilla: Mi nem vagyunk gondnokság alá helyezve. Sanyi sem. Úgyhogy ez a szerencsénk.

Ilona: Mit üzennétek azoknak a szülőknek, akik túlzottan féltik a felnőtt értelmi fogyatékos gyerekeiket?

Lilla: Nekünk segít a családom. A többi fogyatékos embernek is kéne segíteni, hogy párt találjanak és, hogy el tudják végezni a feladatokat, például a háztartásban.

Az eredeti cikk teljes terjedelmében ITT OLVASHATÓ.
Hírdetés