A lovak tudják, hogy ha terápia van, segíteniük kell az embereket

A lovak tudják, hogy ha terápia van, segíteniük kell az embereket
Megjelenés: 2016.06.08
Aktuális
Forrás: WMN

Gabriella egyáltalán nem tudott gyógytornászként lovagolni, csak azt tudta, hogy az iskolai munkája mellett sérült embereken is szeretne segíteni. Aztán felvették egy lovasterápiával foglalkozó sportegyesülethez, és megtanult az állatokkal dolgozni.

Mára sikeres lovasterapeuta, saját alapítványt hozott létre, gyerekeken segít. De a lovas módszert – hiába van évszázados hagyománya – eleinte gyanakvás, sőt elutasítás övezte. Honnan származik a lovasterápia? Hogyan válogatják a lovakat? És kiken segíthetnek az állatok? Ismerjétek meg Bozori Gabriella lovasterapeutát és Botit, a nyolcéves kisfiút, akit a lovak beszélni (!) „tanítottak”. Kárpáti Judit riportja.

Terápia lovakkal?

Az első világháborúban úgy igyekeztek rehabilitálni Angliában a sérült lovas katonákat, hogy újra megpróbálták lóra ültetni őket. Tulajdonképpen innen indultak el az első terápiás próbálkozások, amelyeknek már a lovakhoz is volt közük.

Ahhoz, hogy ebből egy terápiás irányzat, illetve szakma alakuljon ki, kellett még néhány évtized; Amerikában és Nyugat-Európában a hetvenes években terjedt el. Hazai megismertetésében nagy szerepe volt a Gyermekmentő Szolgálatnak, mely 1997-ben meghívta a Brit Lovas Szövetség terápiás oktatócsapatát egy képzésre. Ezt követően alakult meg a Magyar Lovasterápiás Szövetség Alapítvány, amely célul tűzte ki, hogy a lovasterápiát szakmaként is elfogadtassa. Kezdetben ugyanis volt vele szemben némi ellenállás, és a szakemberek sem igazán vettek tudomást a létezéséről.

Az eredeti cikk teljes terjedelmében ITT OLVASHATÓ.
Hírdetés