Pszichiátriai ellátás után megnő az agyvérzés esélye. A kockázat egy év elteltével is két és félszeres, jelentették be az American Stroke Association konferenciáján; a Psychiatric Services tanulmánya pedig azt vizsgálja, milyen következményei lehetnek, ha a pszichiáterek megosztják a róluk készült feljegyzéseiket betegeikkel.
A kórházban vagy sürgősségi osztályon depresszióval, szorongással, poszttraumás stresszbetegséggel (PTSD) vagy egyéb pszichiátriai betegséggel kezelt betegek esetében megnő a stroke kialakulásának kockázata – különösen a pszichiátriai diagnózis felállítása utáni 15 napban – egy, az American Stroke Association nemzetközi konferenciáján ismertetett kutatás eredménye szerint.
Mint a kutatást vezető Jonah P. Zuflacht elmondja, a vizsgálat során a kaliforniai Healthcare Cost and Utilization Project adatbázisát használva annak az 52 068 betegnek az adatait elemezték, akiket 2007 és 2009 között agyvérzéssel kezeltek (közülük 3337 beteget hospitalizáltak vagy kezeltek sürgősségi osztályon depresszióval, szorongással, poszttraumás stresszbetegséggel vagy egyéb pszichiátriai betegséggel). Cross-over elemzés révén kiderült, hogy a pszichiátriai diagnózis felállítása utáni időben hogyan növekedett a stroke kockázata:
- 15 napon belül 3,48-szorosra nőtt
- 30 napon belül 3,11-szorosra nőtt
- 90 napon belül 2,41-szorosra nőtt
- 180 napon belül 2,23-szorosra nőtt
- 360 napon belül 2,61-szorosra nőtt.
Zuflacht szerint az eredménynek számos magyarázata lehet, egyrészt a pszichológiai distressz megnövelheti a vérnyomást, a megemelkedett vérnyomás pedig az agyvérzés első számú rizikótényezője, továbbá a distressz a gyulladást és az oxidatív stresszt is fokozza, ami szintén hozzájárul a stroke-kockázat növekedéséhez. Elképzelhető lehet az is, hogy a pszichológiai distresszt átélők elfelejtik bevenni azokat a gyógyszereiket, amelyek csökkentenék a stroke kialakulásának esélyét. Mindenesetre az bizonyos, teszi hozzá Zuflacht, hogy az orvosoknak oda kell figyelniük pszichiátriai betegség tüneteivel jelentkező betegeik stroke-kockázatának növekedésére, különösen azon betegek esetében, akiknél eleve nagyobb a stroke-kockázat: akiknek magas a vérnyomásuk, magas a koleszterinszintjük, vagy már legalább 6 hónapja fennállnak a depressziós tünetei.
Risa Cromer és munkatársai Psychiatric Services-ben közölt pilótavizsgálata annak járt utána, milyen hatása lehet annak a terjedő gyakorlatnak, hogy az orvosok megosztják a betegeikről készített feljegyzéseiket magukkal az érintett betegekkel mentális problémákkal küzdő páciensek esetében (Trust in Mental Health Clinicians Among Patients Who Access Clinical Notes Online). A kutatások szerint az OpenNotes néven ismert kezdeményezés, azaz a feljegyzések megosztása nagyobb hatalmat ad az egyébként kiszolgáltatott betegnek, javítja az orvos–beteg-kommunikációt és segíti a közös döntéshozatal folyamatát, az azonban egyelőre nem bizonyított, hogy a pszichiátriai betegek is profitálnának-e abból, ha megismernék, milyen feljegyzéseket készítenek róluk orvosaik.
Ezt a kérdést vizsgálták most meg az egyesült államokbeli Center to Improve Veteran Involvement in Care kutatói (a veteránokat gyógyító hálózat 2013-ban az elsők között lépett be az OpenNotes rendszerbe).
A pilótavizsgálat során 28 beteggel készítettek interjúkat. A csoport tagjai vegyesen voltak férfiak és nők, különböző életkorral és különböző pszichiátriai diagnózisokkal (PTSD, depresszió, bipoláris zavar, szkizofrénia), és a kezelők között pszichiáterek mellett pszichológusok is voltak.
A kutatók számos pozitív következményre hívják fel a figyelmet:
- A betegek számára megnyugvást jelentett, ha az OpenNotes révén azt láthatták, a szakemberrel történt vizit során általuk átéltek egybeesnek a szakember feljegyzéseivel. A transzparencia az ilyen esetekben kifejezetten növelte a beteg orvosba/pszichológusba vetett bizalmát. A betegek különösen annak örültek, amikor a szakember nyíltan és direkt módon megbeszélte velük a diagnózisukat, mielőtt azt a dokumentációban rögzítette.
- A betegek úgy érezték, hogy a szakember megbecsüli őket és nagyobb bizalmat érdemel, amikor a feljegyzések azt mutatták, hogy a klinikus valóban odafigyelt rájuk, és megértette élettörténetüket, továbbá amikor a klinikus nemcsak gyengeségeiket, de erősségeiket is dokumentálta. A betegek ilyenkor úgy érezték, hogy a szakember nem tucatbetegként kezeli őket, hanem a személyiségüket is tiszteletben tartja.
Számos olyan elem is volt azonban, ami félelemmel töltötte el a betegeket:
- Ilyen volt pl., amikor az OpenNotes révén azt láthatták, hogy a szakemberrel történt vizit során általuk átéltek nem esnek egybe a szakember feljegyzéseivel, ha a feljegyzés nem tartalmazott általuk lényegesnek tartott információkat, ha téves adatokat rögzített, illetve ha az korábbi dokumentumokból átmásolt, idejétmúlt elemeket tartalmazott.
- A betegeket szorongással töltötte el, ha olyan diagnózist láttak az orvos/pszichológus feljegyzéseiben, amit az nem beszélt meg velük. Az ilyen feljegyzés olvasása szignifikáns mértékben rontotta a beteg klinikusba vetett bizalmát.
Mint a kutatók megjegyzik, a feljegyzések tartalmát érintő proaktív klinikusi kommunikáció és a betegek erősségeit és egyediségét is rögzítő dokumentáció megismerése erősebb terápiás kapcsolat kialakulását eredményezi.
