Hallássérültként futni, avagy egy elvesztett hallókészülék története

Hallássérültként futni, avagy egy elvesztett hallókészülék története
Megjelenés: 2016.01.18
Sport
Forrás: Runner's World
Dubniczki Csilla

"Már régóta készültem cikket írni a hallássérültek futásáról, de ennek apropója most karácsony előtt vált aktuálissá" - írja a Runner's World hasábjain Dubniczki Csilla.

Két okból is: megtudtam egy siket futótól, aki hívott a Mikulás-futásra, hogy azok a siketek és nagyothallók, akik rendelkeznek MÁK vagy SINOSZ-igazolványokkal, azoknak nem kell a futóversenyeken nevezési díjat fizetni. A másik, hogy nagyothallóként, és ikreim születése után 7 évvel ismét elkezdtem a futást márciusban, és sokáig hallókészülék nélkül nem mertem elindulni futni, mert féltem attól, hogy nem hallom, ha jön autó, motor, így sokáig fiaim kísértek és kísérnek el mai napig is biciklivel futni. 8 évesen már ők is letekerik a 10-15 km-es távot, ahol lakunk, Szentendrén és környékén.

De vannak napok, amikor ők iskolában vannak és ilyenkor le kell küzdenem a hallásveszteségből adódó akadályokat, ha futni akarok. Márpedig én futni akartam, úgyhogy ki kellett lépnem a komfortzónámból és elindulni hallókészülék nélkül. Mert ugye abban nem lehet futni, belefolyik az izzadtság, bepárásodik, tönkremegy a digitális készülék. Nagy lelkesedéssel vágtam neki 2015. december 16-án a kora reggeli futásomnak.

Az övtáskámban minden benne volt, ami kell: telefon, papírzsebkendő, lakáskulcs és egy kis dobozban a készülék, hogyha ne adj’ Isten bármi történik velem útközben, tudjak telefonálni. 9 km megtétele után már épp hazafelé futottam, amikor észrevettem, hogy kiesett a táskámból a készülékes dobozom, valószínű, hogy kirántottam a papírzsebkendővel együtt, mert hideg volt, köd volt, sokat fújtam az orrom. Rögtön rekonstruáltam magamban a megtett útvonalat és visszafutottam megkeresni.

Sajnos a doboz nem lett meg, csak újabb 9 km futás, és nagyon elkeseredtem, mert hallókészülék nélkül életképtelenné váltam. Se boltba, se utcára, de dolgozni nem tudtam menni, azóta is csak úgy, hogy kaptam ideiglenesen egy másikat. A barátaim is keresték napokig, nem lett meg. Azért fáj ez nekem, mert 2 évvel ezelőtt kaptam ezt az új készüléket TB-támogatásra és 7 évig nem lehet újat kérni támogatásra, így meg kell vennem majdnem félmillió forintért az újat. (Csilla egyedül neveli ikreit, rokknatnyugdíjas, emellett próbál 4 órában dolgozni, a szerk.)

Nagyon elkeseredtem, hogy miből lesz ez meg? Így történt, hogy a téli futófelszerelésre félretett pénzemből nem lesz se új futócipőm, se dzsekim, se semmi… De a futásba vetett hitemet ez az eset nem tudta megrendíteni. Bár most már óvatosabb vagyok, és nem viszek készüléket magammal, de amit elterveztem, hogy tavasszal újra lefutom a félmaratont hét év kihagyás után, ezt a célomat nem adom fel!

A történetemben több tanulság is van, de egyet tudok, hogy hallássérültként sem fogom feladni a futást! Sokan vagyunk futók, akik elfutunk egymás mellett, köszönünk, intünk, de nem tudunk a másikról semmit. Egyedül futni így is nagyon veszélyes, de a tudat, hogy más siketek, nagyothallók, és látássérültek is futnak, az erőt ad a továbbiakhoz!

Hírdetés