Fogyatékossággal élők társadalmi elfogadását segíti az idei Képző pályázat

Idén a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadását segítő képzőművészeti alkotásokat vár középiskolás és felsőfokú tanulmányokat folytató diákoktól a Diákhitel Központ Zrt. a Képző című pályázatára.

A vállalat ötödik alkalommal hirdeti meg Képző című tematikus festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatát társadalmi felelősségvállalási programja keretében. A kiírás a magyarországi közép- és felsőfokú tanintézmények hallgatóit szólítja meg, hogy művészi eszközökkel ábrázoljanak bizonyos témákat, idén a fogyatékkal élők társadalmi elfogadásának és az esélyegyenlőség megteremtésének lehetőségeit.

A hallgatók november 15-ig nyújthatják be pályamunkáikat, amelyek közül szakértő zsűri választja ki a nyerteseket és a decemberi kiállításra bekerülő legjobb alkotásokat. Az első három helyezett egymillió forint értékben vihet haza asztali számítógépet, táblagépet vagy okostelefont.

A zsűri elnöke, egyben a pályázat fővédnöke Till Attila filmrendező, akinek témába vágó, Tiszta szívvel című filmje idén Magyarország Oscar-díjra nevezett alkotása.

A kiállítás megnyitója december 12-én lesz az A38 Hajón, ahol az alkotások egy héten át lesznek kiállítva.

Az elmúlt négy évben ezernél több pályázó 2500 pályamunkával jelentkezett, a tárlatokon száznál több művet mutattak be a közönségnek.

Hírdetés