LátássérülésAktuális

A látás hiányáról – nem csak a látás hónapjában

Kezdettől fontos missziójuknak tartják a látássérült egyesületek megismertetni a vak emberek életét ép látású társaikkal.

Élen jár ebben a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE). Mészáros Ágnes alenök, aki amúgy az érzékenyítés felelőse is, elmondta, hogy bár 3-tól a 99 évesig bárkinek szerveznek érzékenyítő, azaz szemléletformáló foglalkozásokat, fókuszuk a gyerekekre irányul.

–Természetesen mindig a korosztálynak megfelelően zajlanak a foglalkozások, ezt a jelenlévők nagyon szokták élvezni. Már csak azért is, mert mindenhová viszünk vakvezető kutyát, akit azonnal a szívükbe zárnak. Az óvodásokhoz is eljárunk, és miközben simogathatják a kutyát, beszélgetünk velük. A nagyobbaknak viszünk fekete szemkötőt, amit felvéve vizet töltenek kacsóból egy pohárba, vagy éppen tárgyakat választani ki hasonló tárgyak közül. Be szoktuk mutatni a fehérbotos közlekedést is, szimulációs szemüveg készletünkkel pedig tízféle szembetegséget tudunk modellezni.

Így mindenki élményszerű tapasztalathoz jut, aki részt vesz ezeknek az eszközöknek a kipróbálásában.

Végül kapnak egy Braille-feliratos szöveget, amit megmutatnak otthon, és mesélnek a többi élményükről is. Így tulajdonképpen folytatódik tovább az érzékenyítés, mégpedig a gyerekek tágítják tovább a felnőttek világát. Idén eddig 24 iskolában tartottunk érzékenyítő órát közel 1500 résztvevőnek.

Olvasta már?